Ismét eltelt egy év, megkaptuk az Adóhatóság levelét az 1% felajánlásokból befolyó összegről.
Ez idén 1 200 000Ft lett!
Ezúton is szeretnénk megköszönni, mindazoknak, akik 2010-ben felajánlották Egyesületünknek adójuk egy részét. Idén is több százan választottak minket a támogatható Egyesületek, Alapítványok közül. A továbbiakban is igyekszünk mindent megtenni, a Cochleáris Implantáció elterjesztése a közösségformálás és az implantáltak érdekvédelme elősegítéséért.
Pálfi Zoltán
Elnök
a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének nevében
Ritkán örül az ember annak, ha az adóhatóságtól kap levelet. De a mostani alkalom kivétel: az APEH értesítette Egyesületünket az 1%-okról. 1 800 000 forint gyűlt össze, amit ez úton is köszönünk mindenkinek.
Ez egy jelentős összeg Egyesületünk életében, amit szeretnénk majd a lehető leghasznosabban felhasználni. Reméljük, hogy minden egyes forintja megsokszorozódva fogja segíteni a cochleáris implantáltak és hallássérültek életét. Akár úgy, hogy pályázatok önerejét biztosítja, akár úgy, hogy szakembereket mozgósít a jó cél érdekében.
Nekem személy szerint talán a pénzügyi segítségnél is többet jelent a tudat, hogy ezt az összeget milyen sokan adták össze. Több százan gondolták azt, hogy a sokféle civil ügy közül a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületét szeretnék támogatni. Ígérjük, megháláljuk a bizalmat!
Köszönjük!
Pálfi Zoltán Elnök a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének nevében
Az adóbevalláskor (vagy május 20-ig bármikor) a befizetett adód 1%-val támogathatod Egyesületünket! Az 1% felajánlása nem kerül semmibe, nem képez plusz kiadást, de nagyon sokat segít! Adóbevalláskor adód 1%-áról a 0953-D APEH nyomtatványon kell rendelkezni. Segítségül előre elkészítettük a nyilatkozatot. Ezt csak ki kell nyomtatni, majd május 20-ig el kell juttatni az adóhatósághoz. Probléma esetén kérd könyvelőd segítségét!