Mentorprogram Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfi Zoltán   
2009. január 13. kedd, 21:37

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány többek közt szülősegítő szolgáltatásokat támogat 2009-ben. A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete a Mentorprogrammal pályázott, és elnyerte a Közalapítvány támogatását.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a Közalapítvány bírálatában külön dicsérte a tervezett program magas színvonalát és az előadók szakmai hírnevét.

A Mentorprogram tartalma

A Mentorprogram célja, hogy cochleáris implantált gyermeket nevelő családokat olyan tudással vértezzen fel, amellyel a program után más családoknak segíthetnek. 

A program végeztével a mentor családok segíteni tudnak majd másokon a fogyatékosság érzelmi feldolgozásának folyamatában, az illetékes szakemberekhez való eljutásban valamint szükség esetén a cochleáris implantációra történő felkészítésben, tájékoztatásban.

A program természetéből adódóan szeretnénk, ha az előadásokba a szülők is aktívan bevonódnának, kérdéseikre választ kaphatnának, hiszen később nekik kell majd hasonló kérdésekre felelniük.

A Mentorprogram lebonyolítása

A Mentorprogramot – a pályázat kiírásának megfelelően – 2009. januártól júliusig tart. Az előadások időpontjai, időtartama és általunk tervezett témái itt találhatóak.  A már elhangzott előadások rövidített videófelvétele is elérhető– az oldal csak a honlapon történő regisztráció után olvasható.


blog comments powered by Disqus