Kaposváron jártunk Nyomtatás E-mail
Írta: Kissné Büki Mónika   
2011. október 09. vasárnap, 19:21

Ismét Kaposváron jártunk a hétvégén (2011 október 7-8-9).

A fejlesztő, rekreációs hétvége a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány sikeres pályázatának következtében jött létre. Közösen szerveztük vendéglátóinkkal a kaposvári Hallod?! Szülőklub Egyesület tagjaival. A helyszín a Duráczky József Óvodája, Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Nevelési Tanácsadója, Diák- és Gyermekotthona volt.

 

Pénteken érkeztünk, délután megkezdődött a hétvége, úszhattunk és masszázzsal frissíthettük magunkat a gyerekek addig a gyermekfelügyelőkkel jól szórakoztak, megismerték egymást.

 

A két Egyesület tagjai jó ismerősként köszönthették egymást.

Szombaton reggel megkezdődtek a szakmai programok interaktív előadást, körbeszélgetést tartottunk két integráló pedagógus vezetésével az óvodai és iskolai integrációról.

Bemutatták intézményüket és azt, milyen elvek szerint próbálják a hallássérült integrációt a legjobban csinálni. Krabácz Miklósné (Kitti néni) előadásában nagy szerepet kapott a hallássérült kisgyermek első közösségbe kerülésének fontossága. Megosztotta velünk, milyen lépései, kritériumai vannak a helyes óvodai integrációnak, mire kell figyelni, hogyan próbálják Ők jól csinálni.

A tanító néni Burucs Erika vette át a szót és mondta el nekünk , hogyan birkózott meg azzal a feladattal, hogy bekerült az első osztályába egy hallássérült CI-s kislány.

Milyen alapelveket követett, hogyan segítette a beilleszkedést. csak remélni tudjuk, hogy minden integrációban lévő kisgyermeket ilyen pedagógusok tanítanak!

Sándor Éva pszichológussal arról beszélgettünk, milyen kényes, zavarba ejtő kérdéseket tesznek fel, vagy később tesznek fel majd a gyermekeink. Néhány alapelv betartásával könnyebben átvészelhetjük a kiskamaszkor és a felnőtté válás kommunikációs rögös útját. Nagyon fontos a bizalom fenntartása és az őszinteség és az, hogy bármilyen kényes témát is képesek legyünk nyíltan megbeszélni.

Az ebéd után közösen ellátogattunk a Katica-tanyára, ahol ügyességi játékokat játszottunk, lovagoltunk, háziállatokat számoltunk, csapatokat alakítva játékos kérdőívet töltöttünk.

A vacsora után néhány szerencsés még egy tehénfejést is végignézhetett.

Kaposvárra visszatérve következett az elemlámpás, szabadtéri dínó-vadászat, ez volt a gyerekeknek az egyik legjobban várt és legizgalmasabb feladat!

Vasárnap délelőtt a phonak cég képviselője az FM rendszereket mutatta be, a minden bizonnyal hasznos és sokak által használható rendszer az iskolás gyerekek nagy segítője lehetne a tanórákon. Könnyebbé tehetné a szövegértést, zajos környezetben is. Sajnos igen magas ára miatt kevéssé fog elterjedni, de reméljük a jövőben ez irányban is lesznek pozitív elmozdulások! A civil szervezetek működésének iránya a létező és használható segédeszközök beszerzésének megkönnyítése is új irányvonala lehet a jövőben!

Nagyon köszönjük a Fogyatékos Személyekért Közalapítványnak  a pályázati támogatást!

Nagyon köszönjük a kaposvári Hallod?! Szülőklub Egyesület vezetőségének és tagságának a vendéglátást és a fogadtatást. Azt, hogy közeli ismerősként,barátként fogadtak bennünket, hogy őszintén megoszthattuk problémáinkat, örömeinket egymással!

Külön köszönet  a Módszertani Intézet vezetőségének, szurdópedagógusainak, gyermekfelügyelőinek, hogy önzetlen segítségükkel részt vehettünk ezen a fantasztikus, mozgalmas és nagyon hasznos hétvégén!


blog comments powered by Disqus