| Beszédfejlesztő szoftverek |
|
|
| Írta: MACIE |
| 2011. május 23. hétfő, 13:37 |
|
A Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és a MACIE május 21-i közös rendezvényén olyan számítógépes programokat mutattak be szurdopedagógus szakemberek, amik szakemberrel közösen de akár odahaza is jól használhatóak a kisgyerekek fejlesztésében. Azonban akármelyik szoftvert is próbáljuk ki, egyet mindenképpen tartsunk fejben: a számítógép csak segíteni tud a hallás- és beszédfejlesztésben, sem a szülőt, sem a szakembert nem helyettesíti! BeszédmesterA Beszédmester nevű programot 2002 óta fejlesztik a Szegedi Tudományegyetem és a kaposvári Duráczky József Iskola közös munkájában. Az ötlet a szegedi iskola egykori igazgatójától, Hégely Gábortól származik, a kivitelezésben pedig a kaposvári iskola és a szegedi iskola működött közre. A program a beszédfejlesztésben és olvasásfejlesztésben nyújt segítséget. Egyedi tulajdonsága, hogy az elhangzott beszédet felismeri és megjeleníti. Ezt más program ebben a formában nem tudja. Ahhoz, hogy program működjön, egy mikrofon és webkamera szükséges. A szükséges szoftver ingyenesen letölthető a Szegedi Tudományegyetem oldaláról. Beszédmester alapelve, hogy játékos formájú feladatokat ad a gyermeknek, rögtön visszajelzést és ez által sikerélményt ad. Első modulja az Előkészítés névre hallgat, de akár „Játék a hangokkal” névvel is illethetnénk. A gyerekek több játékot játszhatnak, amelyekben a hangjukkal irányítják azt. Ezekben a játékokban a hangerőt, hangmagasságot, hangzó hosszát kell úgy kontrollálniuk, hogy a játék szereplője megfelelően mozogjon.
A program segít a hangfejlesztésben is. Beszédfelismerő modulja képes arra, hogy megállapítsa, milyen tisztán ejti a gyermek a magánhangzókat. Ahogyan a gyermek a mikrofonba mondja a magánhangzókat, egy grafikon jelzi, hogy megfelelően tiszta-e. A program visszajelzést ad, így a gyermek folyamatos sikerként élheti meg, hogy tisztul a kiejtése. A gyermek hangjait, szavait rögzíteni is lehet, így a későbbiekben visszahallgatható és kimutatható a fejlődés. A hangfejlesztés során is fontos, hogy a gyermeknek olyan feladatokat adjunk, amelyek számára teljesíthetőek, így sikerélményt adnak. Motiváló hatású lehet az is, ha a gyermek ad feladatot a vele gyakorló felnőttnek. A Durácky József Iskola szakemberei szívesen nyújtanak további segítséget a program telepítésében és használatában. Interaktív hallás- és beszédészlelési terápia az interneten keresztülA hallás- és beszédészlelési terápia program kisgyermekek hang-, zaj- és zörejfelismerését fejleszti. Mint minden más hasonló célú programnál, itt is egy felnőtt és egy gyermek közös munkájára van szükség. Mivel elsősorban kisgyermekeket céloz meg, javasolt, hogy inkább gyakrabban, de rövidebb gyakorlatokat végezzünk. A játékban egy család életébe nyerünk bepillantást és játékos formában kísérhetjük végig mindennapi életük zajait, hangjait. A feladatok természetes hanganyagot tartalmaznak, amik egy gyerek életében is előfordulnak. Ahogy a játék előrehalad, egyre komolyabb feladatokat kap a játékos, és minden szint után jutalomjátékot is kap.
A program elérhető az interneten keresztül. Egy rövid részlet játszható mindenféle telepítés nélkül is, a teljes verzióhoz azonban telepíteni kell az ingyenesen elérhető programot. VarázsdobozA Varázsdoboz talán a legrégebbi program, amelyet a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és a BME közösen fejlesztett. Bár szülők és gyerekek is használhatják, javasolható, hogy kérjük hozzá szurdopedagógus segítségét, mert fontos néhány szurdopedagógiai elv ismerete a sikeres használathoz. Sikerét igazolja, hogy németül és angolul is elérhető. A program nem érhető el az interneten, a Török Béla iskola pedagógusai tudnak tájékoztatást adni arról, hogy hol szerezhető be.
A Varázsdoboz leginkább a beszédindításnál a gyerekek motiválásásra használható. Erre a Varázsdoboz nagyon jó, mert vidám, képekkel illusztrált visszacsatolást ad. Előkészítő gyakorlataiban egyszerű hangokat, pl. állathangokat, zöngés, zöngétlen és sziszegő hangokat lehet gyakorolni. Ezeket a későbbiek során fokozódó nehézségű, de továbbra is játékos feladatok követik, amik ugyanazokat a nyelvi készségeket fejlesztik tovább. SzemfülesA Szemfüles a klasszikus logopédiai terápiára épül, tehát jól halló gyerekek is használhatják. Elsősorban a sziszegő hangok gyakorlására használható. A Szemfüles segíthet például az sz és zs betű elkülönítésében, a sziszegő hangok kihallására a szavakból. A tapasztalat azt mutatja, hogy a feladatokkal elsősorban kisiskolások tudnak sikeresen megbirkózni. A szoftver ingyenesen letölthető.
Jó játékot! |