Mit várhatok a cochleáris implantátumtól? Nyomtatás E-mail
Írta: MACIE   
2009. január 05. hétfő, 21:55

A cochleáris implantátum a legtöbb siketnek és súlyos nagyothallónak vissza tudja adni a hallását. Ez a hallás azonban más, mint az egészséges hallás. Fontos, hogy reális elvárásokat támasszunk az implantációval szemben.

A cochleáris implantátum adta lehetőségek

A cochleáris implantátum biztosítani tudja a mindennapi élethez szükséges hallást:

  • hallhatjuk, érthetjük beszédpartnerünket akkor is, ha nem látjuk a száját,
  • nem okoz vele gondot a társalgás követése kisebb társaságokban,
  • minden beszédhangot ugyanúgy felerősít, még a hallókészülékkel gyakran nem hallható magas frekvenciás hangokat (sz, f, c) is.

Gyerekek esetében ez azt jelenti, hogy a cochleáris implantált kisgyerek jó eséllyel együtt tanulhat társaival. Felnőtteknél a készülék lehetővé teszi, hogy visszatérhessünk munkahelyünkre.

A cochleáris implantátum határai 

Mint minden készüléknek, a cochleáris implantátumnak is megvannak a maga határai:

  • A CI-s nem hall meg minden hangot: a hallásküszöb 20-40dB között szokott lenni, ami kb. a suttogás hangereje egy méterről. Ami ennél halkabb, azt a CI-s nem hallja.
  • A CI-vel nem hallható minden hangmagasság: minden hang, amit az ember képes kiadni, hallható a CI-vel, de az ennél mélyebb és magasabb tartományok nem feltétlenül.
  • A CI-s hallás nem olyan differenciált, mint az egészséges: főleg zajos környezetben vagy telefonon keresztül nem könnyű vele kihallani a lényeget.

blog comments powered by Disqus