Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete

Kislányunk Dóri hosszas várakozás után 2006. szeptember 11-én született Szombathelyen. Teljesen egészséges, gyönyörű baba volt. Másfél éves koráig nem is vettünk észre semmi furcsát nála, leszámítva, hogy nagyon kényelmes kislány volt, jobban szerette, ha odaadunk neki valamit, mint hogy megmozduljon érte. (azóta is igazi kis kéjenc hercegnő) Elkezdett szavakat mondani, kb. 20 szavas szókincse volt. Aztán a többi kisgyerekkel ellentétben ő nem szívta magába az újdonságokat, nem ragadtak rá nap, mint nap az újabb szavak, hanem megrekedtünk ezen a szinten, sőt, amiket mondott elkezdtek olyan furcsán hangzani. Elkezdődtek az egyéb jelek is, nem reagált, ha szóltunk hozzá, nem ijedt meg, ha hirtelen hangos zaj keletkezett.

Sajnos itt elkövettünk egy nagy hibát, elvittük egy magánrendelőbe egy doktornőhöz, aki súlyos pénzért, hosszadalmas, nem túl kedves vizsgálat után megállapította, hogy a kislánynak semmi baja, csak olyan lusta típus, ha úgy tartja kedve nem reagál dolgokra. Még azt is mondta, hogy ha majd megtanul beszélni, vigyem vissza egy hallásvizsgálatra amikor már fel tudja emelni azt a kezét, amelyikben a hangot hallja, de persze csak a saját magam megnyugtatása végett.

Ezek után jött a kórház szakrendelés, ahol egy nagyon kedves doktor néni (Dr. Bagoly Andrea) foglalkozott (és azóta is foglalkozik) velünk. Tympanometriát követően megállapították, hogy Dórinak vezetéses halláscsökkenése van, ezért kivették az orrmanduláját. A mandulaműtét után pár héttel úgy láttuk, jobban reagál a hangokra. Figyelt, ha hangosabban szóltunk neki, hátrafordult mikor leesett egy pénzérme. Viszont ha halkabban szóltunk, továbbra sem reagált.  Ekkor már gondoltuk, hogy baj lesz a hallásával.

OAE, azaz emissziós vizsgálat következett, ami 30 dB-ig mutat értéket. Sajnos itt nem volt mérhető eredmény. Ekkor már tudatosult bennünk, hogy Dóri hallása nem jó. És nem is lesz jó. Pár napig reggeltől estig kattogtak a gondolataink, nehéz volt feldolgozni, hogy Dóri hallássérült. Aztán egy idő után úgy gondoltuk, hogy jó, majd lesz hallókészüléke, és az segít neki. Laikusan arra gondoltunk, hogy mivel sok mindenre reagál, csak enyhe fokú, vagy maximum közepes halláscsökkenése lehet.

Eljött a BERA és ASSR vizsgálat ideje, amelyet mélyaltatásban végeztek. És az eredmény… hideg zuhanyként ért minket. Dóri a bal fülére nem hall, a jobb fülére meg alig van valami kis hallásmaradványa (110 dB). Azt sem tudtuk mit csináljunk, ott álltunk letaglózva, tehetetlenül, a majdnem teljesen siket gyerekünkkel, és nem tudtunk mást tenni csak zokogni, Dóri meg vígan ugrándozott körülöttünk, hiszen ő ebből semmit nem érzékelt, neki ugyanolyan volt a világ, mint addig. Nem értette most mi baj van. Persze talpra kell állni, fel kell dolgozni az eseményeket, és nekünk kell megtenni a lépéseket a gyermekünkért, és élni kell tovább az életünket, és ugyanolyan boldognak, vidámnak kell lennünk, mint azelőtt, mert Dóri attól még Dóri, és ugyanúgy szeretjük, mint azelőtt, és ugyanúgy kell élni, mint azelőtt. Ő sem érezheti úgy, hogy valami nincs rendben.

Nekünk szerencsénk volt, mert a kórházban egyből tájékoztattak minket a cochleáris implantáció lehetőségéről, kaptunk róla videókat, írásokat, hogy ismerkedni tudjunk vele, hogy könnyebben tudjunk mérlegelni, dönteni.

Közben próbáltunk miérteket keresni, miért pont velünk történik, miért pont Dórival, annyi rossz ember van a világon, annyian nem vigyáznak a gyermekükre, és itt vagyunk mi, akik régóta vágytunk egy kisgyermekre, és végre megérkezett hozzánk, és annyira vigyáztunk rá, és annyira szeretjük, és mégis… miért pont ő?

Azóta is akárhányszor lemegyünk a játszótérre, vagy bemegyek érte a bölcsibe, mintha a szívemet csavarnák olyan érzés mikor rohannak szembe a gyerkőcök, szaladnak az anyukájukhoz és kiabálnak: „drága anyucim, hát megjöttél?” na meg az „annyira szeretlek anya” mondatok… mi meg ott állunk némán, persze megértjük egymást, csak az ember annyira szeretné hallani…

Dóri márciusban megkapta a hallókészülékét, és mondták, hogy most kicsit várjunk, hogy meglássuk fejlődik-e vele, és mennyit. A hallókészülék után Dóri sokat változott, a bölcsibe is nyitottabb lett a társai felé, elkezdett gagyorászni, halandzsázni, sokkal több dologra reagált, látszott rajt, hogy nagyon akar beszélni, próbálgat is szavakat mondani. Általában csak a magánhangzókat mondja a szavakból. De mi ezeknek a kis sikereknek is nagyon, de nagyon örültünk. Eltelt pár hónap, és a változás csak nem nőtt, már láttuk, hogy a hallókészülékkel sem hall rendesen, még mindig csak a hangos dolgokat hallja, érti.

Eljutottunk Pécsre Dr. Pytel József professzorhoz, aki szintén javasolta a cochleáris implantátumot. Mivel az összes vizsgálatunk megvolt, csináltattunk még itthon CT-t is a belső fülről, így a találkozásunk után 2 hétre kaptunk is időpontot, így július 13-án beültették az implantátumot.

A műtét 2 és fél óra volt, mikor kijött a professzor a műtőből azt mondta, minden terv szerint, zökkenőmentesen zajlott.  Hát mondanom sem kell, nagy megkönnyebbülés volt. A műtét órái alatt minden idegszálammal Dórinak drukkoltam és szorítottam, és magamat nyugtattam, hogy már minden rendben lesz, jó kezekben van, és SIKERÜLNI fog. 20-án kivették a varratok egy részét, majd 23-án az összes varrattól megszabadultunk.

Amúgy az altatásból Dóri nem ébredt jól, egész nap sírt, és aludt felváltva. Amikor még este sem tudtam megvigasztalni a saját gyerekemet, olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy leírni sem tudom. Mit tettünk vele, milyen fájdalmai lehetnek, és megint jöttek a miértek, hogy miért pont neki kell mindezt elszenvednie, miért nem vállalhatom át tőle. Holott belül tudtam, hogy ezt érte tesszük, a jövőjéért, azért hogy a CI segítségével majd halljon, és egyszer végre beszéljen. Aztán amikor először ijesztett meg minket (ugyanis ez a szokása, hogy mint egy varázsló, megijeszt, és nagyon tetszik neki ahogy megijedünk) apával összenéztünk, és potyogtak a könnyeim, és mondtam: látod, megijesztett minket, akkor már minden rendben lesz, és talán nem haragszik ránk, amiért fájdalmat okoztunk neki.

2 nap után Dóri teljesen jól volt, játszott, evett, rosszalkodott

Most itthon gyógyulgatunk, várjuk, hogy a seb teljesen rendbe jöjjön, és még jobban várjuk, mikor elérkezik a nagy nap, és bekapcsolják a beszédprocesszort, és elkezdődhet valami új, egy egészen más világ. Mikor megszűnik a csend, és Dóri nem magába zárkózva lesz, hanem VELÜNK. Testestől, lelkestől… hangostól…