Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete

Egy év, négy hónap: pontosan ennyi ideje, hogy Bálint megkapta fülijét.

Emlékszem, több mint, fél évvel, ezelőtt hogy örültem mikor Bálint, az asztalnál azt kántálta, hogy „inni, inni”, ma, ha ezt csinálja, rá szólok, hogy nem értem, és Ő máris javítja, hogy „kérek szépen innivalót, teát”.

Vagy régen az autóban, ha Bence felhívta a figyelmét valamire, mondjuk, hogy ott egy „vonat”, akkor Ő, mint a kis papagáj mondta, hogy „vonat”, ha látta, ha nem; ma már spontán reagál, hogy „látom, nem látom, vagy hol van”. Ma már tényleg hiszem, hogy Bálint be fog illeszkedni egy halló társadalomba.

Tudom, még hosszú az út odáig, de látom, ahogy nap, mint nap mondatokban BESZÉLGET testvérével és barátaival vagy éppen csak megismert játszópajtással. Játszanak együtt és kommunikálnak. Megbeszélik, hogy hova megy a vonat, vagy éppen tűz ütött ki a házban, amit legoból építettek, és jön a tűzoltó, stb… Ez egy 3 és fél éves gyereknél természetes, de én minden nap meghatódva hallgatom. Büszke vagyok, amikor a homokozóba teljesen idegen gyerekeknek elkezd magyarázni és ők meg is értik, amit mond. Igaz még előfordul, hogy felcseréli a szavak sorrendjét a mondatban, de ettől még teljesen érthető.

Nyaralás alatt kb. 10 perc sem telt el a Balaton parton már volt két játszótársa, akikkel aztán egy hétig folyamatosan együtt voltak. Mély élményeket hagyott a Balaton. Egyrészt újdonság volt, hogy sátraztunk, ez nagyon tetszett a fiúknak, másrészt sok kedves emberrel ismerkedtünk meg. Nem utolsó sorban Imi bácsival, aki szeretett horgászni. Fogott is sok halat, amit közösen pucoltunk és sütöttünk meg, ez sem kis élmény egy városi kisfiúnak. Amikor hazajöttünk és ráfordultunk a már ismerős, házunkhoz közeli utcákra, Bálint kifejtette véleményét: „nem arra a másik irányba”. Én mondtam neki, de hát haza megyünk Indihez (ő a kutyusunk), de Bálint tovább hajtogatta, hogy „nem, nem a másik irányba, vissza  Balaton”. Azóta is sokszor játsszák szerepjáték közben, hogy a Balatonra mennek, halat fognak és levágják a fejét.

Az is nagy örömmel tölt el, hogy ha megkérdezzük Bálinttól, hogy „hogy hívnak” és „hány éves vagy”, akkor minden gond nélkül rávágja: „Bálint”, „három éves”. Ez azért is nagy szó, mert igazán sosem gyakoroltuk, és én zavarban voltam, mikor ovikeresés közben mindig megkérdezték nagyon kedvesen tőle, hogy hívják, és Ő csak állt ott és magyarázott teljesen más dolgokat. Mostanában már szoktam mondani, hogy majd Bálint is óvodába fog járni, mint Bence. Eleinte ellenállásba ütköztem, mert mindig azt mondta: „nem óvodába”, de akkor még azt jelentette, hogy ne vigyük Bencét az oviba, mert akkor Ő egyedül marad otthon. A legutóbbi alkalmakkor, fogta és elment készülődni, hogy most Ő oviba megy. Olyankor mindig le kellett csillapítanom, hogy majd egy-két hét múlva. Csak remélni tudom, hogy mostani lelkesedése kitart akkor is, amikor ott hagyom az oviban és közlöm, hogy anya csak munka után megy érte.